71 éves korában elhunyt György Péter esztéta, egyetemi tanár, médiakutató, írja a papageno.hu.
György Péter 1954-ben született. Kutatási területe a 20–21. századi magyar művészettörténet – különös tekintettel az avantgárdra –, a kortárs művészet elmélete és gyakorlata, illetve az új média kulturális összefüggései voltak.
Magyar-történelem-esztétika szakon végzett az ELTE-n. 1989 után részt vett az ELTE BTK média szak alapításában, illetve tanított a New York-i New School for Social Research-ben. Nemzetközi konferenciák rendszeres résztvevője volt.
2005 óta az MTA doktora, 2006-ban habilitált az ELTE-n (filozófiai tudományok). Az elmúlt években több tanulmányt és könyvet írt múzeumokkal kapcsolatban, műveinek egy része idegen nyelven is megjelent. 2016 tavaszán látott napvilágot Az ismeretlen nyelv – A hatalom színrevitele című kötete.