Elhunyt a Nagy Lajos Gimnázium egykori legendás igazgatója

Kártyás László 78 éves volt.

Szombaton váratlanul elhunyt Kártyás László a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium (NLG) legendás igazgatója, aki 1968 óta tanított az iskolában biológiát és kémiát. 1976-ban lett az intézmény igazgatója, egészen 1999-ig tartott megbízatása.

Személyisége, szervezőképessége, tanítási módszere nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Nagy Lajos az ország egyik legjobb gimnáziuma lett. "Nagy Lajososnak" lenni azóta is összetartó erő az ott végzettek között.

Kártyás László
Kártyás László (1938-2016)
Garai Antal Atom

Utána kuratóriumi tagja, illetve titkára volt a Nagy Lajos Gimnáziumért Alapítványnak, és tagja volt a Nagy Lajos Gimnázium Öregdiák Egyesületének is.

Gáspárné Zsolnai Zsuzsanna, a gimnázium igazgatója elmondta, hogy megrázta őket a hír. A diákokkal együtt hétfőn néma felállással és gyertyagyújtással emlékeztek meg a volt igazgatóról.

Kártyás László 78 éves volt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek