Mivel megállapodás továbbra sem született, a rendvédelmi dolgozók hétfőn ismét a Kossuth téren gyűltek össze, és ezt még jó ideig nem tervezik abbahagyni. Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke időközben egyébként lemondott, ugyanis nem volt hajlandó a többségi szakszervezeti állásponttal azonos vizekre evezni, vagyis megegyezést kötni a kormányzattal. Árok Kornél a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének képviseletében vette át a sztrájkbizottság vezetését, de sokak szerint ő is csak a hatalom törekvéseit képviseli - ennek Szima Judit, a Tettrekész szakszervezet vezetője is hangot adott.
A rendőrök mindenesetre kivonultak, és ha kissé kétségbeesetten és kevésbé elszántan is, de ismét hangot adtak követeléseiknek a Kárpátia aláfestő szólamai által kísérve - fotógalériánkban a hétfői demonstráció utolsó, fáradt perceit mutatjuk meg.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!