Ellenzék nélkül emlékezett a Fidesz a rendszerváltásra

Politikai nyilatkozatot is elfogadtak.

Ünnepi ülést tartottak ma a Parlamentben, ahol politikai nyilatkozatot fogadtak el Magyarország népképviseleti rendszerének 30 évvel ezelőtti visszaállításáról. A Fidesz "szűk körben" emlékezett, az ellenzék ugyanis nem vett részt az ülésen. - írja az atv.hu.

Kövér László házelnök még az ülés kezdetén elmondta, hogy eredeti terveik szerint a 30 éve megalakult Országgyűlés tagjai is a megemlékezés vendégei lettek volna, de a járvány és a járványügyi szabályok betartása miatt az ünnepi ülést csak szűk körben, a jelenlegi képviselők és európai parlamenti képviselők részvételével tartják meg. Az Országgyűlés egyperces néma felállással emlékezett meg azon képviselőtársaikról, akik a mai évfordulót előtt elhunytak.

Kövér – még Áder felszólalását megelőzően – arról is beszélt, hogy ők, a rendszerváltás még ma is aktív tagjai a "béke gyermekei", akik két totalitárius rendszer rémtetteit szüleik elmeséléséből ismerték, de kötelességük az emlékezés és az emlékeztetés révén megkülönböztethetővé tenni a jót és a rosszat, a diktatúrát és a demokráciát a jövő nemzedékei számára.

Áder János beszédét követően Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László házelnök, továbbá Kocsis Máté, Kósa Lajos, Varga Mihály, Németh Zsolt és Hörcsik Richárd (Fidesz), valamint Harrach Péter (KDNP) által jegyzett politikai nyilatkozatot 126 igen szavazattal, 1 nem ellenében fogadta el a parlament.

A nyilatkozat szövege szerint az Országgyűlés tisztelettel emlékezik meg az ország állami önrendelkezésének 1944. március 19-én történt elvesztését követő első szabadon választott népképviselet 1990. május 2-i megalakulásáról, amely - az alaptörvény szerint - "hazánk új demokráciájának és alkotmányos rendjének kezdete". A szabad országgyűlés az ettől a jogtól évtizedekig megfosztott magyar polgárok demokratikusan kinyilvánított akaratából jött létre.

Az Országgyűlés tagjai fejet hajtanak mindazon magyarok helytállása előtt, akiknek hűsége, szabadságvágya, bátorsága, áldozatvállalása elengedhetetlen volt ahhoz, hogy "a magyar nép ismét önnön kezébe vehesse sorsát" - olvasható a szövegben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek