Fotóriporterünk – Mészáros D. Zsolt – útjára bocsátotta a fényképezőgépén át a szívét, és azt mondta, fotókat készített a téli arborétumról. Az ember megérve már nagy teleket, mindenféle rendű és rangú havakat a legkülönfélébb mennyiségekben, mondja magának, nosza, lássuk a télbe borult fákat, a zizergő madarakat, és valahol megbújva tán a Mikulást is, vagy az angyalokat.
Nincsen se hó, s tél, se fagy, se semmi. Gyönyörű képek vannak egy őszi tájról, amelyben itt-ott kiütközik a tavasz, s ami a legfurább, hogy ez itt van a betontól pár méterre. Egy mesevilág, habár ehhez a címhez hó dukálna, de úgy tűnik, anélkül is ki lehet érdemelni. Hogy az ember legszívesebben itteni lakos lenne: bagoly vagy harkály, megengedőleg apró cinege.
Bár neki meg cipője nincsen a télben, mint az tudvalévő. Így hát, nem tehetünk egyebet, hogy – mivel úgyis esik, s jó idebenn – megköszönjük, hogy kézben kávéval, szájban pipával és lélekben melegséggel úgy kirándulhatunk a téli tavasz-őszi arborétumba, hogy ki sem kell tennünk a lábunkat sehová. Tartsanak velünk, a képre kattintva nyílik a galéria, és máris ott járnak önök is. Ha akarnak, feltéve, ha akarnak.
