Elon Musk apja saját gyermekeit bántalmazhatta szexuálisan a vádak szerint

Errol Musk 1993-tól öt gyermekét és mostohagyermekét zaklathatta.

Szörnyű vádakkal néz szembe Errol Musk, Elon Musk apja. A 79 éves férfit azzal vádolják, hogy szexuálisan bántalmazta a gyermekeit és a mostohagyermekeit - írja a New York Times.

Az amerikai lap levelekre, interjúkra, emailekre, illetve családtagokkal és szociális munkásokkal készült háttérbeszélgetésekre, valamint rendőrségi és bírósági iratokra alapozva írja, hogy a férfi két lányát és egy fiát zaklathatta.

Az első vád 1993-ig nyúlik vissza, amikor Errol Musk egyik lánya arról számolt be, hogy apja “megérintette” őt. Később ugyanez a lány arra panaszkodott, hogy rajtakapta a férfit, amint az a lány használt bugyijait szagolgatja.

Musk szerint a vádak hamisak, és szerinte „a gyerekeket hamis állításokra bírták rá”, mindezt azzal a céllal, hogy legidősebb fiát, Elont zsarolni tudják.

Elon Musk egyébként nem sokat beszélt a nyilvánosságban az apjával való viszonyáról. A Rolling Stone-nak viszont 2017-ben azt nyilatkozta, hogy apja „szinte minden gonoszságot elkövetett, amit csak el lehet képzelni”. Elmesélt egy történetet, amiben megsajnálta az apját, és társaságot akart neki nyújtani, ami azonban “nagyon nem volt jó ötlet.” „Akkoriban még nem értettem, milyen ember is ő valójában” - tette hozzá Musk, de részletekbe akkor sem, és azóta sem bocsátkozott. A New York Times cikkét sem kommentálta.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek