A megemlékezések zavartalan lebonyolítása érdekében.
Forgalomkorlátozásra kell számítani október 23-án Szombathelyen. Mint az az AGORA szerdai közleményéből kiderül, a megemlékezések zavartalan lebonyolítása érdekében
16.10-től kb. 16.50-ig a Március 15. térnél a 18-as Honvéd utca – Wesselényi Miklós utca, Szelestey László utca – Wesselényi Miklós utca, Petőfi Sándor utca – Kőszegi utca, Liszt Ferenc utca – Karinthy Frigyes utca, Március 15. tér – Deák Ferenc utcai kereszteződéseket
16.40-től kb. 17.50-ig pedig a Nemzetőrök Emléktáblájánál (56-osok tere): a Király utca – Széll Kálmán utca, Kisfaludy Sándor utca – Vörösmarty Mihály utca, Vörösmarty Mihály utca – Szelestey László utca, Széll Kálmán utca – Wesselényi Miklós utcai kereszteződéseket zárják le.
A rendőrség a fenti helyszíneken ezen idő alatt mindennemű gépjárműforgalmat elterel.
Az ünnepségek befejezése után visszaáll az eredeti forgalmi rend.
A rendezők a lakosság és az utazóközönség türelmét és megértését kérik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!