Előzés közben pördült meg a Peugeot a 84-esen

Már éppen elhagyta volna a megelőzött Toyotát, amikor padkára hajtott és megpördült egy Peugeot Rábapaty közelében. A két autóban senki nem sérült meg.

Szerencsés kimenetelű közlekedési baleset történt csütörtökön délelőtt Rábapaty közelében, a 84-es főúton. A történteket a két sofőr mesélte el a nyugat.hu-nak.

Mind a két autó az árokban állt meg

-Sárvár felé tartottam a Toyotával, amikor a Peugeot megelőzött. Már elment mellettem, amikor hirtelen elém vágódott és ütköztünk. Semmit nem tudtam csinálni, az autóm pedig belecsapódott az árokba. Nagyon megijedtem - elevenítette fel a történteket az események hatása alatt lévő nő, akinek ez volt az első balesete. Sem ő, sem a másik sofőr nem sérült meg.

A baleset idején köd nehezítette a látást az érintett szakaszon, a hőmérséklet pedig valamivel fagypont felett volt. A Peugeot vezetője azonnal elismerte, hogy ő okozta a balesetet, miután kimászott a tetejére fordult autójából.

Előzésben lévő Peugeot pördült meg Rábapaty közelében
Előzésben lévő Peugeot pördült meg Rábapaty közelében
Tánczos Mihály

-Az előttem haladó autó kb. 60 kilométeres sebességgel közlekedett, őt próbáltam kikerülni. A kerekem valószínűleg lecsúszott a padkáról és ettől megpördült az autó. Bevallom én nem vettem észre, hogy eltaláltam a Toyotát, vagy hogy nekem jött, csak később láttam, mi történt. Azt tudtam, hogy lesodródok az útról. Közben az autóm is felborult - magyarázta a férfi, aki Pécsre tartott.

-Használtam a biztonsági övemet, így az ülésben maradtam, fejjel lefelé lógva. Arra emlékszem, hogy a borulásnál a fejemet védtem a kezemmel. Érdekes, hogy amikor elindultam Sopronból megálltam, mert a feleségem magasabbra állította az ülést és úgy elérte a hajam a tetőt. Akkor nem gondoltam bele, hogy ez a pár centi, amivel lejjebb engedtem az ülésemet az életemet is megmentheti, mivel a balesetnél benyomódott a kocsi teteje.

Előzésben lévő Peugeot pördült meg Rábapaty közelében
Előzésben lévő Peugeot pördült meg Rábapaty közelében
Tánczos Mihály

Információink szerint egyik sofőr sem fogyasztott alkoholt. A forgalmat a műszaki mentés idejére - kb. 15 percre - megállították a rendőrök, addig pedig félpályán haladhattak a járművek. Az útzár feloldásakor a kocsisor közepén nem indult egy személyautó, ami kisebb fennakadást okozott, de a rendőrök segítettek betolni a kocsit.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló