Elrajtolt a Tour de Hongrie elnevezésű nemzetközi kerékpárverseny mezőnye Szombathelyről. A túra első szakaszán a versenyzőknek a Szombathely-Keszthely távot kell megtenniük, ami 112 kilométert jelent.
A lassúrajt a Fő téren volt fél négykor, majd a mezőny Vép felé indult, ahonnét már élesben is elstartoltak az indulók. A folytatásban a Vép, Kenéz, Pecöl, Ikervár, Meggyeskovácsi, Rum, Kám, Csipkerek, Csehimindszent, Csehi, Bérbaltavár, Zalabér, Zalaszentgrót, Kehidakustány, Zalacsány, Hévíz, Keszthely útvonalon teljesítik az előírt távot a résztvevők.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!