33 év után odébb állt Bódvarákóról az ELTE Természettudományi Karának egyik gólyatábora, mert nem sikerült megegyezniük a település új vezetésével a tábor helyszínéül szolgáló két hektáros rét használatáról, pedig egy éve a polgármester egyik választási ígérete a turizmus fellendítése volt. A szervező csapat képviselője irreálisnak tartotta, hogy egy szinte üres füves területért 1,5 millió forintot kérjen el az önkormányzat, a falu polgármestere viszont megelégelte, hogy a táborozók szinte teljesen ingyen használják a területet, és még a helyi szolgáltatásokat is egyre kevésbé veszik igénybe - írja az Abcúg.
Majdnem pontosan egy évvel ezelőtt, 2018. augusztus végén olvashattak egy riportot az Abcúgon a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bódvarákóról. A közvetlenül a szlovák határ mellett fekvő kis faluban ugyanis időközi polgármester-választást kellett tartani, mert az addig regnáló polgármestert, Farkas Árpádot egy korábbi falopási ügyben bűnösnek találta a bíróság, így összeférhetetlenség miatt távoznia kellett a posztjáról.
A történet pikantériája az volt, hogy a menesztett polgármester újra elindult a székért az időközi választáson. Ellenfele is akadt azonban, egy környékbeli vállalkozó, Dámóczi Attila személyében, aki ezt nyilatkozta az Abcúgnak pár nappal azelőtt, hogy megnyerte volna a választást.
Vannak terveim. Legfőbb célom munkahelyek teremtése, a már működő falusi turizmus támogatása és fejlesztése, közösség építése, a szociálisan rászorulók és idős, beteg emberek támogatása a faluban.
Ennek fényében igazán érdekes, hogy épp a polgármester működésének első évében költözött máshová Bódvarákóról az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának (TTK)
Geo-Bio Gólyatábora
, amit 33 éve mindig a település határában tartottak. A szervezőknek és a településvezetésnek ugyanis nem sikerült megegyezniük a területhasználat feltételeiről.Nagyobb hozzájárulást akart az önkormányzat
Nagy szomorúság nekem, hogy idén már nem jöttek ezek a fiatalok. Én nagyon szerettem őket, itt táboroztak a kertem végében, volt, hogy a krumplimból is adtam nekik, hadd sütögessék
– magyarázta a kerítésen könyökölve a 88 éves Vaszil Józsefné, amikor arról kérdeztük, érzékelte-e, és ha igen, hogyan élte meg, hogy idén augusztusban, a szokásostól eltérően nem jelentek meg a településen színes egyen-pólót viselő, csapatokban vonuló, bulizó egyetemisták.
Az utcán kicsit feljebb, két ház között egy kibetonozott patakmedret takarított közmunkában két helyi férfi, ők is azt mondták, inkább hiányoznak nekik
a gólyások
. Főlegazok a régebbiek
, akik évekkel a saját gólyatáboruk után is visszajártak a táborok idején, és máig ápolják a barátságot néhány helyivel.Állítólag vannak, akik annak ellenére is itt voltak a tábor hagyományos idejében, hogy a rendezvényt most máshol tartotta az egyetem. E
nnyire szeretik a helyet
– mondta az egyikük, majd folytatta a mederkotrást.Az ELTE-TTK 1986 óta minden évben Bódvarákón rendezte a gólyatáborát. Voltak évek, mikor a közeli Esztramos-hegy lábánál, az utóbbi tizenegynéhány évben már a falu melletti réten táboroztak. A két hektáros terület az önkormányzat tulajdona, amit egészen mostanáig térítésmentesen használhattak az ELTE-sek.
A területhasználat rezsijét, azaz a víz, az áram használatát és a szemétszállítás költségeit kellett csak állniuk. (Egyedül a sátorelemek, hűtők és a tábor egyéb kellékei tárolására béreltek ki pénzért az önkormányzattól egy helyiséget, amiért évi 140 ezer forintot fizettek az önkormányzatnak.)
Ezen szeretett volna változtatni idén Dámóczi Attila, a falu új polgármestere.
Félresiklott tárgyalás
Dámóczi Attila az Abcúgnak azt mondta, még 2018-ban, az előző évi gólyatábor után jelezte a szervezőknek, hogy
az önkormányzat hosszú távú együttműködésben érdekelt, infrastrukturális fejlesztéseket szeretne megvalósítani
a tábor szokásos területén.2019 májusában találkozott újra a táborokat már évek óta szervező Egyesült Biológus Hallgatók Szövetsége Közhasznú Egyesület vezetőjével, Szenes Áronnal, hogy a következő gólyatábor megrendezéséről tárgyaljanak. A településvezetés ekkor állt elő azzal, hogy pénzt szeretnének kérni a szervezőktől a két hektáros terület egy hetes használatáért, (résztvevőnként 300 forint/fő/nap árral számolva) nagyjából 1,5-2 millió forintot.
Az egyesület képviseletében már akkor tudtam, hogy ezt az irreális összeget biztosan nem fogjuk tudni vállalni
– mondta Szenes Áron. Hozzátette: azt elfogadhatónak tartják, hogy a település úgy döntött, mostantól szeretnének valamilyen hozzájárulást a területhasználatért, deegy darab gyepért nem lehet ennyi pénzt elkérni
.A 1,5-2 milliós ajánlat után nem kezdődött alkudozás, és a két fél később sem tárgyalt egymással. Azt már nekünk mondta el a polgármester, hogy
kulturált öltözőt, WC-t, zuhanyzót, szeméttárolásra alkalmas létesítményt szeretett volna megvalósítani az érintett területen
, hogy21. századi körülményeket teremtsen
a táborozóknak. Ez azonban szerinte egy hosszabb távú befektetést jelentett volna a táborterületért fizetett pénzből, amiben a szervezők láthatóan nem voltak partnerek.Mit vesztett a falu?
A gólyatábor szervezői könnyű szerrel találtak új helyet a rendezvénynek. Egy közeli falu, Varbóc határában működő erdei tábort béreltek ki. Az ár, amit a helyhasználatért a szervezők fizettek, vetekszik a bódvarákói polgármester szabta árral, de ezért cserébe sokkal nagyobb infrastruktúrát használhatnak, mint ami az előző helyen adott volt.
De mit vesztett Bódvarákó azzal, hogy a tábort ilyen hosszú idő után már nem mellettük rendezik?
Bár a település mellett táborozó fiatal egyetemisták nem a legfizetőképesebb turisták, kétségtelen, hogy a jelenlétük hozott némi bevételt a falu lakosságának.
Bokor Béláné Klára takaros vendégházat üzemeltet Bódvarákón, és bár szállóvendégként nem jelentek meg nála a gólyák, némi bevételre évek óta szert tett a táborokból azzal, hogy 450 forintért kenyérlángost árult a fiataloknak. Ezen kívül zuhanyzási és WC-használati lehetőséget biztosított nekik, minimális, 100-150 forintos összegért.
Ott van a helyi bolt is, ahol ez a több száz diák évente egy hét alatt megcsinálta az egész éves forgalom egy tetemes részét.
Az pedig már csak áttételes, de annál fontosabb haszon, hogy a gólyatábor minden évben új látogatókat hozott a településre, akik évek múlva már felnőttként, akár családjaikkal térhetnek vakációzni Bódvarákóra.
Nem adtak eleget?
Sajnálom, ha a gólyatábor elköltözése egyes embereknek minimális bevételkiesést jelent, de ez nem állítható szembe egy önkormányzati bevétellel, mely a falu összes emberének juttatást jelentene
– mondta a polgármester a gólyatábor elköltözésének hatásairól. Szerinte a vendégházakat
sem az egy hetes gólyatábor tartja el , és a településen keresztülhaladó Országos Kéktúra útvonalán egyre nagyobb számban megjelenő, sokszor visszatérő vendégek.
És igazából ez a kulcs annak a megértéséhez, hogy a falu polgármestere miért nem engedett az első ajánlatából, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a szervezők nem fogadják azt el, hogy a tábor mégis a településen maradhasson.
Szerinte azzal, hogy a tábor mostanra lényegében
teljesen önellátó lett
:saját berkeken belül oldják meg
az étkeztetést, saját büfét üzemeltetnek, alig adnak valamit a településnek, a gólyák egyre kevesebb időt töltöttek a tábor területén kívül.Azt Szenes Áron is elismerte, hogy valóban próbálják a tábor területén belül tartani a résztvevőket. Ezt azonban az egyetem kéri, egyfajta biztonsági intézkedésként a közelmúltban megsokasodott gólyatábori erőszak-botrányok miatt. A szervezőknek regisztrálnia kell azt is, ki lép be, illetve ki lép ki a tábor területéről.
Azt pedig, hogy a tábor ne járulna hozzá a helyi gazdasághoz, a táborszervező elutasította.
Az összes helyben beszerezhető, friss élelmiszert a környékben vásároljuk, a pékárutól a tejtermékeken át a gyümölcsökig.
Az ebédet pedigigyekeznek a térségben főzetni
, de a legközelebbi település, ahol idén találtak ekkora kapacitású konyhát és megfelelő kosztot, az a szintén Borsod megyei Ózd volt.Az Geo-Bio Gólyatábor az ELTE-TTK Hallgatói Önkormányzatának a rendezvénye, csak a szervezési és lebonyolítási munkákat az egyetem beszerzési eljárás keretében évente kiszervezi (ennek keretében dolgozott idén, és az elmúlt több évben a Szenes Áron vezette Egyesült Biológus Hallgatók Szövetsége a tábor szervezésén). Ezért első körben a HÖK-öt kerestük meg a helyszínválasztással kapcsolatos kérdéseinkkel.
Ők azonban nem válaszoltak konkrét kérdéseinkre, cikkünkben ezért hagyatkoztunk Szenes Áron nyilatkozatára, aki viszont hangsúlyozta, amit elmondott, nem az ELTE álláspontját tükrözi.