Eltemették Csukás Istvánt

Rokonai, barátai, pályatársai és tisztelői vettek végső búcsút az életének 84. évében elhunyt írótól, a nemzet művészétől szombaton a budapesti Farkasréti temetőben.

Az író lelke mindig tükröződik a műben, s Csukás István írásaiból valami bölcs naivitás dereng fel. Figurái nem hajlanak a romlásra, romlottságra, sokkal inkább a megjavulásra, a tévedések jóvátételére, a csorbák kiküszöbölésére. Műveiben sosem láthattunk bántást, annál több gyermeki rácsodálkozást a világra. Csukás István remek költő volt, aki a gyermeki látásmódot és a rácsodálkozás képességét bölcsességgel, melegséggel és zsenialitással rendezte el történeteiben – mondta Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára búcsúztató beszédében.

Csukás István szinte intézmény volt életében, generációk nőttek fel történetein, a szeretet nagykövete volt – hangsúlyozta az államtitkár, hozzátéve: az alkotó tudta, hogy a világ más is lehet, mint amilyennek a felnőttek látják. A meséiben el tudta hitetni, hogy a világ olyan is lehet, ahol csak a szépség, a jóság és a barátság lakik. Mivel hiteles volt, mind szívesen hittünk neki, s jó volt elhinni, hogy a jóság mindig elnyeri a méltó jutalmát. Hogy jónak lenni nemcsak érdemes, hanem érdem is.

Csukás István temetése
MTI

Fekete Péter felidézte, hogy Csukás István munkáját hivatalosan is több alkalommal elismerték, így többek között Kossuth-díjjal, kétszer József Attila-díjjal, a nemzet művésze címmel, Déry Tibor-jutalommal, Szép Ernő-díjjal, Prima Primissima Díjjal. Csukás István 1936. április 2-án született Kisújszálláson, 1957 óta élt írásaiból. 1968 és 1971 között a Magyar Televízió munkatársa volt, 1978-tól a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó főszerkesztője, majd az Új Idő és a Kölyök Magazin szerkesztőbizottságának tagja volt, 1993-tól a Piros Pont főszerkesztőjeként dolgozott, 2015-ben a Magyar Írószövetség örökös tagja lett.

Generációk nőttek fel olyan legendás meséin, mint a Pom-pom meséi; a Süsü, sárkány; a Mirr-murr; a Nagy Ho-ho-ho-horgász, a Keménykalap és krumpliorr, a Nyár a szigeten és A legkisebb ugrifüles. Emellett hang- és tévéjátékok, filmek, színdarabok fűződnek a nevéhez és verseket is írt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet