Egy SUP deszkán sodródott Balatonföldvár felé.
2021. július 24-én kora este érkezett segélykérés a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába egy balatonszárszói strandról.
A bejelentő elmondta, hogy egy tízéves kislány eltűnt a Balatonban, a szülei nem találják. A szárazföldi és a vízi rendőri egységek haladéktalanul a gyermek keresésére indultak, akit végül a balatonföldvári körzeti megbízott, Pusztai Zoltán c. r. törzszászlós talált meg.
A kislány Balatonföldvár felé sodródott a vízben egy SUP deszkán, láthatóan teljesen kimerülve és rémülten. A törzszászlós azonnal kisegítette a vízből, majd a szolgálati autóval az aggódó szüleihez vitte és épségben átadta nekik.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!