Kammerer Zoltán Göd fideszes polgármestere hirtelen megbetegedett az önkormányzat testületi ülése előtt – közölte Rónai Sándor, a DK országgyűlési képviselője csütörtökön Facebook-oldalán. A politikus hozzátette:
„Kammerert egyébként sem telefonon, sem személyesen nem sikerült utolérni a hivatalban az utóbbi hetekben, ahogyan a megkeresésekre sem reagált.”
A gödi polgármester eddig csak egyszer, nagyjából két hete reagált a gödi Samsung gyár ügyére, akkor azt állította, nem mutattak ki mérgező anyagokat a gödi önkormányzat által kihelyezett műszerek - írja a 24.hu. A városvezető szerint saját méréseik során „egyszer sem találtak a gyár működéséhez köthető szennyeződést sem a gödi talajban és talajvízben, sem a város levegőjében”.
Címlapfotó: MTI/Kovács Tamás
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!