Eltűnt egy Horvátországból Németországba tartó kisrepülőgép

Négy ember volt a fedélzeten, segélyhívást is adtak le.

Eltűnt négy emberrel a fedélzetén egy Horvátországból Németországba tartó Cessna 182 típusú kisrepülőgép – közölte a horvát belügyminisztérium vasárnap.

A sportrepülőgép Splitből szállt fel a reggeli órákban. A horvát légiforgalmi irányító szolgálat radarjáról 11 óra 25 perckor tűnt el a Plitvicei tavaktól nem messze, Rakovica felett, 700 méter magasan.

A Vecernji List című horvát napilap – nem hivatalos források alapján – azt írta, hogy egy Németországban bejegyzett gépről van szó, amely Laichingen városba tért volna vissza. Arról, hogy kik utaztak a gépen, nincs hivatalos adat.

A repülőgép segélyhívást adott le, mielőtt eltűnt volna.

Az eltűnés koordinátáiról a Polgári Védelmi Operatív Központ tájékoztatta a belügyminisztériumot és a Horvát Hegyi Mentőszolgálatot (HGSS).

A rossz időjárási viszonyok miatt helikopterek nem szállhattak fel, ezért a HGSS drónokkal is vizsgálja a területet.

Josip Granic, a HGSS vezetője a sajtónak úgy nyilatkozott: nincs konkrét helyszínük, egy szélesebb területen végzik a kutatást.

Nehéz megítélni, mekkora területen folyik a keresés – mondta, hozzátéve: erről akkor tudnak többet mondani, ha a csapatok visszatértek.

„Amennyiben semmit sem találunk, kiszélesítjük a koordinátákat” – közölte.

Jelenleg a polgári védelmi központ, a rendőrség és HGSS munkatásai, összesen mintegy száz ember keresi az eltűnt gépet.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek