„Elsőbbséget kellett volna adnom?” – kérdezte a földön fekvő kerékpáros

A válasz pedig: igen. A középkorú nő a Brutscher József utca felől tekert át a Magyar László utcán, amikor egy személyautó elütötte.

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt kedden délelőtt a szombathelyi Magyar László utcában.

Körmendre tartó mentőautó előtt történt a baleset
TM/Nyugat.hu

A Petőfi Sándor utca felől a Dózsa György utca irányába tartott egy Suzuki személyautó, amikor a menetirány szerinti bal oldalról, az elsőbbségadás kötelező tábla ellenére áttekert az úttesten egy középkorú kerékpáros nő.

A kerékpáros asszony megsérült,a mentők kórházba szállították
TM/Nyugat.hu

A sofőr fékezett, de elütötte a kerékpárost, aki a szélvédőnek csapódott, majd az aszfaltra esett.

A kerékpáros a Suzuki szélvédőjének csapódott
TM/Nyugat.hu

Miközben a helyszínen tárcsázták a segélyhívót, érkezett egy mentő, ami a körmendi mentőállomásra tartott volna, azonban a balesetet látva a mentők azonnal megkezdték a sérült ellátását. Ezért volt a helyszínen később két mentőautó.

A biciklis a szélvédőnek csapódott
TM/Nyugat.hu

Az asszony a baleset után azt mondta, hogy jól van, nem kell hozzá mentőt hívni, azonban később már a fejét, a karját és a lábát is fájlalta.

Fontos, hogy ekkora ütközésnél (lásd a szélvédőt) minden esetben értesíteni kell a mentőket!

Elsőbbségadás kötelező tábla vonatkozik a kerékpárosokra
TM/Nyugat.hu

Az asszonyt a Markusovszky kórházba szállították.

A Suzuki elütötte az elé tekerő kerékpárost
TM/Nyugat.hu

A Suzukit vezető fiatalember azt mondta, hogy nem hajtott gyorsan és a közeli egyetemre tartottak, edzésre. Az Ady tér felől érkezett a Magyar László utcához a Petőfi Sándor utcában, majd balra kanyarodás után folytatta az útját, amikor elütötte a kerékpárost.

TM/Nyugat.hu

Beszéltünk egy férfivel, aki az elsők között szaladt segíteni az elütött kerékpárosnak. Tőle a nő azt kérdezte, hogy elsőbbséget kellett volna adnia az autónak?

A rendőrség igazságügyi szakértő bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit. Az esetnek volt szemtanúja.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló