Egy román rendszámú Volkswagen Csorna irányába tartott a 87-es főúton. Szombathely határában, az M86-os felhajtójánál a sofőrt elvakította a nap, emiatt későn észlelte az útelágazást.
Az autó először összetörte a szakzsargonban püspöksüvegnek hívott műanyag terelőelemet, majd felhajtott az M86-os bevezetőjének szalagkorlátjára és két kerékkel a levegőben állt meg.
A Magyar Közút azonnal kitáblázta a veszélyforrást, lassítva a forgalmat.
A román sofőr jelezte a helyszínre érkező rendőrnek, hogy egyeztet az autómentővel, de szerencsére időben kiderült, hogy a férfi Romániából hívott volna segítséget.
Ilyen frekventált helyen ez nem lehet opció, hiszen nem állhat ott 5-8 órát egy autó egy autóút felhajtójának szélén.
A sofőr ezután letolatott a szalagkorlátról, majd kerékcserével mozgásképessé tették a gépjárművet.
A terelőelemet biztosan cserélni kell, de valószínűleg a megrongálódott szalagkorlát-szakaszt is. Ez lebetonozott résszel kezdődik, ami nehezíti majd a cserét.
A figyelmetlen sofőr helyszíni bírságot kapott, a megrongálódott eszközök cseréjét pedig a biztosítója fizeti.
Arra már többször figyelmeztettük olvasóinkat, hogy baleset esetén nem számít mentő körülménynek az, ha a sofőrt elvakította a nap, sőt. Természetesen a vakítás, mint jelenség valós, de a nap nem hirtelen jelenik meg az égen, a „felbukkanására” a sofőrnek számítania kell, napszaknak megfelelő, előre kiszámítható helyen.
Ha valaki ilyenkor nem lát, akkor nem is vezethet addig, amíg újból képes észlelni az utat és az azon felbukkanó személyeket, tárgyakat.