Elcsípték az embercsempészt - az autópályán döglött be kocsija

A férfi az M1-esen hagyta a menekülteket.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei február 3-án reggel 6 óra 22 perckor az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán egy elhagyott autót vettek észre, majd a helyszín közelében egy külföldi állampolgárt fogtak el, aki magyarországi jogszerű tartózkodását nem tudta igazolni - közölte a rendőrség.

Néhány perccel később egy másik ellenőrzést végző járőrpár, szintén az autópályán - a Hanság pihenő szerviz útjának végén - egy újabb elhagyott, nyitott kocsit talált. A járőrök megállapították, hogy az autók vezetői és utasai - a vadvédő háló alatt átbújva - az 1-es számú főút irányába elmenekültek, ezért megkezdték a területet helikopterrel és nyomkövető kutyával átvizsgálni. Néhány órán belül a rendőrök a távoli erdősávban elfogtak öt marokkói állampolgárt, akik szintén nem rendelkeztek a szükséges papírokkal. Az igazoltatott külföldieket a megyei rendőr-főkapitányságra előállították.

A kutatást végző rendőrök csaknem egy órával később az M1-es autópálya felüljárójáról észrevették, hogy egy kisebb embercsoport halad gyalogosan Budapest irányába, illetve egy autó várakozik a leállósávban. A járőrök igazoltatták a gyalogosan közlekedő öt pakisztáni állampolgárt, akinél szintén nem voltak megfelelő papírok, így a rendőr-főkapitányságra vitték őket. A külföldiek elmondták, hogy az autó, amiben idáig utaztak meghibásodott, ezért a sofőr elmenekült és az autót, valamint őket is otthagyta a leállósávban.

A járőrök rövid idő múlva elfogták Z. P. 42 éves szerb állampolgárt, akinél megtalálták az elhagyott kocsi indítókulcsát. A rendőrök előállították a férfit, ahol embercsempészés gyanúja miatt kihallgatták. A férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló