A közös munka után meglopta a segítőjét
Még tavaly februárban történt, hogy egy 30 éves telekesi lakos egy falubeli férfitől kért segítséget a ház körüli teendőkhöz. A közös munka azonban nem várt módon ért véget, mivel a megalapozott gyanú szerint L. Antal elvette a sértett lakáskulcsait, és közel fél millió forint értékben különböző tárgyakat vitt el az ingatlanból.
A nyomozók az eltulajdonított értékek egy részét megtalálták és lefoglalták – közölte a Police.hu. A Vasvári Rendőrkapitányság a lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozását befejezte és a Szombathelyi Járási Ügyészségnek vádemelési javaslattal megküldte a keletkezett iratokat.
Engedély nélkül tartott stukkert az olaszfai nő
A járőrök állampolgári bejelentést követően intézkedtek Olaszfán még tavaly októberében. A település egyik lakóházában tartott házkutatás során lőszereket és lőfegyvereket foglaltak le a vasvári nyomozók. A szakértői vélemények beszerzését követően kiderült a két fegyver közül az egyik tartásához engedélyre lett volna szüksége a 30 éves K.-né B. Katalinnak.
A Vasvári Rendőrkapitányság lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatti nyomozását befejezte és a keletkezett iratokat a Szombathelyi Járási Ügyészségnek megküldte, vádemelési javaslattal.
A vasárnap sem telt tétlenül...
Egy szombathelyi családi háznál két személyt igazoltattak a helyi rendőrök február 22-én. A férfiak az ingatlanhoz tartozó elektromos fogyasztásmérő-óra állását a biztosító plombák eltávolításával megváltoztatták. A két férfi ellen csalás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Szombathelyi Rendőrkapitányság.
Szintén február 22-én egy szombathelyi üzlet alkalmazottja kérte a rendőrég segítségét, mert az üzletből egy személy fizetés nélkül akart különböző árucikkeket kivinni. A helyszínre érkező rendőrök a férfit igazoltatták, majd elő is állították. Ellene tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást a Szombathelyi Rendőrkapitányság.
Szombaton erőszakosan koldultak és biciklit loptak Szombathelyen
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Vasúti Alosztályának munkatársai a vasútállomás közelében igazoltattak egy férfit, aki február 21-én a járókelőket, koldulás céljából leszólította a járókelőket, majd zaklató módon viselkedett velük. A rendőrök előállították és ellene koldulás szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást a Szombathelyi Rendőrkapitányság.
Február 21-én Szombathelyen az egyik kereszteződésben egy férfi igazoltattak a rendőrök. Az illető úgy próbálta meg az ereszcsatornához lezárt kerékpárt elvinni, hogy még az ereszt kitépte a falból. A rendőrök előállították és ellene lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított a Szombathelyi Rendőrkapitányság.