Egy, a napokban megjelent grafikon segítségével nyomon követhetjük, eddig mennyi pénzt tapsoltak el a pártok a kampányra.
Az első helyen, toronymagasan a többi párt előtt, a FIDESZ-KDNP áll, mely már most több, mint kétmilliárd forintot költött el a 2014-es választás kampányára. Igaz, ebbe az összegbe beleszámolták a kormány, a párt és a CÖF költéseit is.
Eddig ennyi pénzt költöttek a pártok a kampányra
kepmutatas.hu
Közel 680 milliót szánt eddig a választók megnyerésére az Összefogás, és meglepő módon komolyan a nyomukban van a Jobbik: ők eddig 646 millió forintból árasztották el kampányukkal az országot. Az LMP „visszafogottan” költekezett, eleddig 313 millióba került a kampányuk.
A grafikont a kepmutatas.hu oldalt üzemeltető három civil szervezet, a Transparency International Magyarország, a K-monitor és az Átlátszó.hu készítette, akik emellett még követik a kormányzat és a civil szervezetek kampányköltéseit is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.