Érdekes: a közmédiánál az év szava az ”egymás”

Ki gondolta volna.

Hagyományteremtő céllal, idén első alkalommal választotta meg a közmédia az Év szavát, amely az "egymás" lett – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) csütörtökön.

"Az egymás szavunk a 14. század óta része a nyelvünknek, már a Jókai kódexben is szerepelt. Két határozatlan névmás, az egyik és a másik tövének összekapcsolódásából jött létre. Az egyik és a másik szó olyan gyakran szerepelt egymás mellett – például az egyik ember szereti a másikat, az egyik segít a másiknak – hogy összetapadt a két tőalak és megszületett az egyetlen kölcsönös névmásunk: az egymás" - idézi a közlemény Bordi Andrást, a közmédia főbemondóját, a Montágh Testület beszédtanárát.

A szakember kiemelte, hogy egymás kölcsönös segítése ebben az évben az élet minden területén megmutatkozott: unokák, nagyszülők vigyáztak egymásra, pedagógusok, diákok próbáltak egymást segítve túljutni a nehéz éven, amikor a távoktatás nélkülözte a személyességet, a közvetlen emberi kapcsolatokat. "Ne feledjük, hogy emberek egymásnak ajánlották fel a vérplazmájukat azért, hogy számukra idegen családokban a beteg és egészséges családtagok megmaradjanak egymásnak. Úgy gondolom, soha nem volt ennyire időszerű ez a szó, mint most" – magyarázta.

Az Év szavát ezentúl minden év december 31-én hirdeti ki a közmédia a Montágh Testület szakmai érvei alapján.

MTI


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek