Alig találták meg az erdőben elakadt nőt a rendőrök

Dudával hívogatta őket.

Egy budapesti hetvenöt éves asszony telefonált segítségért a rendőrség ügyeletére tegnap délelőtt, mert valahol a Soproni-hegység egyik erdei ösvényén elakadt a gépkocsijával. A helyi rendőrkapitányság járőrei mobiltelefonon felvették az idős járművezetővel a kapcsolatot, aki elmondta, hogy a Károly-kilátó parkolója mellett elhaladva jobbra kanyarodott, aztán egy füves réten túljutva egy erdei ösvényen közlekedett, amikor autójával elakadt. A járőrök a megadott adatok alapján leszűkítették a keresést a Fáber-rét környékére.

Elakadva
Tánczos Mihály

Megpróbálták továbbra is telefonon tartani az asszonnyal a kapcsolatot, azonban az adás-vétel nagyon akadozott, illetve gyakran meg is szűnt, ezért megkérték őt, hogy dudálással segítse a keresést. Ennek eredményeként, alig két óra múlva rátaláltak az eltévedt sofőrre a Fáber-rét és a Tacsi-árok között található szűk, sűrűn benőtt szurdokban. Gépkocsija beékelődött egy keskeny ösvény sziklás, gyökerekkel átszőtt oldalába. A járőrök egy arra közlekedő erdész segítségével kihúzták, majd elvontatták a mozgásképtelenné vált autót a közeli erdészházhoz, a bajba jutott járművezetőt pedig – aki az ijedtségen kívül nem sérült meg - szolgálati gépkocsival soproni szállására vitték.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek