Kedd után szerda este is összecsapásokba torkolltak a tüntetések több szerb városban is - írja a Szabad Magyar Szó. Vucic hívei fáklyákkal dobálták meg a tüntetőket Újvidéken, akik erre válaszul betörték a kormánypárt helyi irodájának ablakait.
Egy nisi diákcsoport pedig olyan felvételt tett közzé, amelyen állításuk szerint a rendőrök egy hallgatótársukat verik agyba-főbe.
Az indulatok azt követően szabadultak el a szokásosnál is jobban, hogy kedd este Bácspalánkán és Verbászon a Vucic-párti ellentüntetők kövekkel, petárdákkal és lefagyasztott vizespalackokkal dobálták meg a kormány ellen demonstrálókat. A támadásban többen megsérültek.
Az eset után a Belügyminisztérium is megszólalt, azt állítva, hogy négy rendőr sérült meg, akiket nem az SNS tagjai, hanem a tüntető polgárok sebesítettek meg.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!