Grüll János, Peresznye polgármestere köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a község sokat tesz Peresznye természeti kincseinek megőrzéséért, és elsődleges feladatának tekinti a hagyományőrzést is.
Bakos György, az Írottkő Natúrparkért Egyesület elnöke a projektpartnerek közötti kiváló kooperációt méltatta, és a megvalósított tevékenységeket ismertette a résztvevőkkel. Előadásában a hallgatóság nyomon követhette a közös munka elmélyülésének fejlődési fázisait a magyar-osztrák natúrparki egyesületek korábbi együttműködéseitől kezdve. A natúrpark egyesület elnöke bízik benne, hogy közös eredmények, a kiváló kooperáció fenntartható fejlődést eredményez térségünknek mind a turizmus, mind a vidékfejlesztés területén.
A Geschriebenstein Natúrpark elnöke, Christian Pinzker előadásában legjelentősebb projekteredményként a közös honlap létrehozását emelte ki: a fáradságos munka meghozta gyümölcsét, hiszen 2014 áprilisától már a megújult weboldalon olvashatók a natúrparki aktualitások. Az oldal mind formailag, mind tartalmilag megújult, a modern elvárásoknak maximálisan megfelel: számítógépen, táblagépeken, okos telefonon egyaránt kiváló minőségben érhető el, valamint az akadálymentes honlap feltételeinek is megfelel. Az osztrák natúrpark elnöke hangsúlyozta, hogy a határon átnyúló közös munkánknak számtalan eredménye van, melyet a projektzárás után is folytatni kell.
A Bécsi Egyetem képviseletében Norbert Weixlbaumer tartott előadást, melyben a Hodászi Kartában megfogalmazott irányelvek követésének fontosságát hangsúlyozta. Kutatásaik során a határon átnyúló natúrparki munka előnyeit és hátrányait is megismerték, a projekt végéig nyilvánosságra hozzák azt a publikációt, amelyben a határmenti natúrpark hatékonyabb működését elősegítő szervezeti modellt kidolgozták.
Básthy Béla, a Magyar Natúrpark Szövetség elnöke előadása során a német, osztrák és svájci natúrparkok működésébe nyerhettek bepillantást a résztvevők. Ismertetőjében elhangzott, hogy bár a feladatkörök, támogatási és finanszírozási formák tartományokként eltérők, a jó példák megismerésével a magyar natúrparkok is meghatározhatják saját fejlődési irányukat. A Magyar Natúrpark Szövetségnek sikerült elérnie a Vidékfejlesztési Minisztériummal kötött szerződés részeként, hogy a következő pályázati periódusban a natúrparkok kiemelt vidékfejlesztési támogatásokhoz juthatnak majd.
Az előadások után a résztvevők Grüll János kiváló vendégszeretetének köszönhetően falunéző séta során megismerkedhettek a Magyarországi Horvátok Katolikus Gyűjteményével, a kastélyparkkal és a Szent Egyed templommal.
IGEN (-) tömören
Az IGEN projekt keretében a határ két oldalán az Írottkő-Geschriebenstein Natúrpark egyesületek közreműködésével a következő tevékenységek valósulnak meg:
NATÚRPARK MAGAZIN
6 alkalommal jelent meg a közös, kétnyelvű natúrpark magazin, mely a projekteredmények bemutatása mellett megjelenési lehetőséget biztosított a natúrpark települései számára. A magazin 11 300 példányban jelent meg, és minden háztartásba ingyenesen eljutott a natúrpark 16 magyar és 4 osztrák településén.
SZAKMAI TANULMÁNYUTAK
A magyar és osztrák natúrparkok munkatársai, az egyesületek tagjai két tanulmányúton vettek részt a Bécsi Egyetem szervezésében; 2011-ben Stájerországban a Südsteirisches Weinland Naturparkot, 2012-ben a német-cseh határon található Bayerischer Wald – Sumava határon átnyúló Natúrparkot keresték fel.
2 tudatformáló tréning
Két alkalommal natúrparki szemléletformáló tréninget szerveztek az egyesületek, 2012 tavaszán Magyarországon, 2013 januárjában Ausztriában; melyen mindkét ország natúrpark irodai munkatársai, szállásadók, polgármesterek, egyesületi tagok értékelték az eddig elért eredményeket, azt követően pedig ötletbörzét tartottak a jövőbeni közös fejlesztési lehetőségekről.
Natúrparki képzés
2014 januárjában – az IGEN-projekt keretében elkészült Natúrpark kézikönyv alapján – hirdetett képzést az Írottkő Natúrparkért Egyesület 10 fő turisztikai szolgáltató részére. A tanfolyamon a szolgáltatók komplex képzést kaptak, melynek részeként az érdeklődők a turisztika minden részére kiterjedő ismeretekkel gazdagodtak.
A tanfolyam vizsgamunkájaként a hallgatók létrehoztak a Kőszegi Borok Házában egy időszaki kiállítást a Natúrpark termékeiből, mely 2014. június 14-ig látogatható.
2 TANULMÁNYÚT AZ ÍROTTKŐ NATÚRPARK TERÜLETÉN
2013. május 22-23-án 2 napos tanulmányúton vett részt turisztikai szolgáltatók csoportja az Írottkő-Geschriebenstein Natúrpark területén. A tanulmányút fő célja az volt, hogy a szolgáltatók megismerjék mind a magyar, mind az osztrák oldal látnivalóit, és a későbbiekben ajánlani tudják a programokat vendégeik számára.
2013. december 1-jén a Geschriebenstein Naturpark munkatársai szerveztek kirándulást szintén a turisztikai szolgáltatóknak és egyesületi tagoknak településeik adventi vásáraira.
NATÚRPARKBARÁT szolgáltatások!
A minősítés alapfeltételeinek kidolgozását az Írottkő Natúrparkért Egyesület elvégezte, de ezúttal sem hagyták figyelmen kívül a szolgáltatók véleményét. A magyar-osztrák natúrpark egyesületek legfőbb célja a rendszer bevezetésével az Írottkő-Geschriebenstein Natúrpark területén működő szolgáltatások minősítése, helyi és kézműves termékek piacra jutási esélyeinek növelése, valamint a környezettudatos fogyasztói magatartás terjesztése.
ISKOLAI VETÉLKEDŐK
A projekt időtartama alatt évente iskolai vetélkedőt hirdetett az Írottkő Natúrparkért Egyesület – először 15 év 15 település, 16 év 16 település, majd Kőről-kőre az Írottkőre címmel. Több hónapon keresztül gyakorlati és szellemi feladatokat oldottak meg a csapatok, majd április hónapban került sor a vetélkedő döntőjére. A legjobbak jutalma1 napos kirándulás volt az Írottkő-Geschriebenstein Naturpark területén.
ROADSHOW
A roadshow célpontjai Magyarország natúrparki fejlesztésekben érdekelt határ menti régiói: a Körösök Völgye, a Szatmár-Beregi, a Cserhát és a Gerecse Natúrparkok voltak. A roadshow-k időpontját nagyrendezvényekhez illesztették a szervezők, így a natúrparki munkatársakkal folytatott szakmai beszélgetések mellett adott volt a lehetőség, hogy a lakossággal is megismertessék az IGEN-projekt eredményeit, az Írottkő-Geschriebenstein Natúrpark értékeit.
SPORTNAPOK
A natúrpark települések lakossága részére az egyesületek 2 alkalommal Natúrpark Sportnapot szerveztek. 2013. június 8-án Kőszegen labdarúgás, tenisz és népies sportverseny várta a résztvevőket, Rohoncon szeptember 14-én teljesítménytúrázásban és futásban mérhették össze tudásukat a jelentkezők.
SAJTÓ TANULMÁNYÚT
2013. október 18-19-én került sor a 2 napos sajtó tanulmányútra magyar újságírók részére a projekt eredményeinek megismertetése, és az Írottkő-Geschriebenstein Natúrpark értékeinek bemutatása céljából.
NATÚRTURISZTIKAI KÍNÁLAT KIÉRTÉKELÉSE
A határ két oldalán a Geschriebenstein Natúrpark által megbízott vállalkozás kiértékelte a térség turisztikai kínálatát; az eredményeket és fejlesztési javaslatokat egy előadás keretében mutatta be az egyesületek munkatársainak, tagjainak, és turisztikában érdekelt szolgáltatóinak.
NATÚRPARK KÉZIKÖNYV
Elkészült a közös Natúrpark kézikönyv, mely a térség aktív-, kulturális és ökoturisztikai kínálatát és praktikus turisztikai információit felölelő határon átnyúló tananyag és információ-gyűjtemény. A kézikönyv magyar és német nyelven is elkészült, benne a natúrpark terültetét bemutató kihajtható térképpel.
KÖZÖS JÖVŐKÉP ÉS FEJLESZTÉSI STRATÉGIA
A stratégia 2013. év végére készült el magyar és német nyelven, irányt mutat a jövőbeni közös fejlesztések, együttműködések terén; konkrét projektötleket is tartalmaz a magyar-osztrák natúrpark megerősödése, a kooperáció elmélyítésére vonatkozóan.
KÉTNYELVŰ KÖZÖS HONLAP
www.naturpark-geschriebenstein.at / www.naturpark.hu: 2014. március végén megkezdődött a közös, akadálymentes natúrpark honlap működtetése. A honlap külső megjelenésének átalakítása, valamint a technikai rendszer megújítása mellett a látnivalókat, gasztronómiát, szálláshelyeket, aktuális híreket és rendezvényeket, valamint a túrajavaslatokat bemutató oldalakat is teljesen átdolgoztuk.
Fotópályázat
Az osztrák egyesület 2013 decemberéig gyűjtötte a kiírásra beérkezett, melyeket végül szakértői zsűri segítségével kiértékeltek, és minden kategóriában kiválasztották az első három helyezettet.
A natúpark képekben / Memóriajáték natúrpark iskoláknak
„A natúrpark képekben” elnevezésű IGEN-memóriajáték segítségével a natúrpark iskolák tanulói megismerhetik a térség állat- és növényvilágát, valamint a határ két oldalának látnivalóit.
Natúrpark öröknaptár
A Geschriebenstein Naturpark olyan öröknaptárt készített, melyben benne vannak évről-évre visszatérő natúrparki rendezvények, a fotópályázatra érkezett fényképek, az Írottkő-Geschriebenstein Natúrpark elérhetőségei, látnivalói, vendéglátóhelyei.
Szervezeti modell kidolgozása
A Bécsi Egyetem gondozásában elkészült egy, az operatív együttműködést lehetővé tévő szervezeti modell, melytől a határon átnyúló térség egységes turisztikai kínálatának jobb kétoldali bemutatását illetve a térségi fejlesztések, a mindennapi együttműködés jobb összehangolását várják a partnerek.
Elérhetőségeink:
Írottkő Natúrparkért Egyesület – Tourinform Kőszeg
9730 Kőszeg, Fő tér 2.
Tel. 94/563-120, 94/563-121
E-mail: ine_KUKAC_t-online_PONT_hu
www.naturpark.hu
„Az L00133 számú IGEN projekt az Ausztria-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 programban, az Európai Unió és Magyarország társfinanszírozásával valósul meg.”