A Szombathelyi Törvényszék - dr. Szabó Sándor tanácsa - hétfőn 10 órakor kezdte meg Magyarszecsődön az előre meghirdetett helyszíni szemlét az úgynevezett szamaras ügyben. A helyszínen a rossz idő ellenére megjelentek a megidézett tanúk, szakértők is a vádlott mellett, azonban a szakadó eső miatt a korábbi haláleset helyszínére kivitt motort nem vették elő a rendőrségi jármű csomagtartójából.
A bíró megnézte az időközben eladott birtok kapuját, amelyen az új tulajdonos sem változtatott. Betemetve ugyan, de megtalálták a retesz vascsövét. A kaput ezúttal csak a felső retesszel rögzítették, de így sem lehetett döngetéssel kinyitni. A tárgyaláson többször elhangzó szorulást most is produkálta a zár, így kifejezett erőkifejtéssel lehetett csak nyitni a kaput.
A szemle résztvevői megnézték a motor és a holttest megtalálásának helyszínét is. Egy kísérletre is sor került volna a motorral, de ez a rossz idő miatt elmaradt. A vádlott elhozta a véres követ is, amit többször megemlített a korábbi vallomásaiban, a bíró azt kérte tőle, hogy ezt hozza el a következő tárgyalásra, amelyre feltehetőleg december elején kerül sor.