Többnyire erősen felhős vagy borult, főként a Dunántúlon párás, ködös idő lesz, csak helyenként vékonyodhat el, szakadozhat fel a felhőzet – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Napközben lesz egy kisebb csapadékszünet, estétől azonban ismét elered az eső, sőt, néhol havazhat is. Több helyen pedig megélénkül a nyugati szél.
A hőmérséklet kora délután 3 és 8, késő este 1 és 6 fok között alakul.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!