Észtországban nem hosszabbítják meg újra a rendkívüli állapotot, amely így vasárnap éjfélkor lejár

Néhány korlátozás érvényben marad annak érdekében, hogy elkerüljék a járvány újbóli elterjedését.

Az észt kormány hét végi bejelentése szerint a rendkívüli állapot során érvényben léptetett, közösségi távolságtartásra vonatkozó korlátozásokat szakaszosan oldják fel és helyezik új jogi alapokra. Jüri Ratas észt miniszterelnök szombaton azt mondta, néhány korlátozás érvényben marad annak érdekében, hogy elkerüljék a járvány újbóli elterjedését. Észtországban, ahol az utóbbi időben lassult a vírus terjedése, a hatóságok nem sokkal az első igazolt esetek után szigorú korlátozásokat vezettek be, amelyek közül néhányat április végén feloldottak. A járvány miatt Tallin március 13-án vezetetett be rendkívüli állapotot, betiltották a tömegrendezvényeket, az oktatási intézményeket bezárták és otthoni oktatásra tértek át. Az eredetileg május 1-ig tartó rendelkezést később május 17-ig meghosszabbították. A balti országból eddig 1770 fertőzöttet jelentettek, a Covid-19 betegségbe 63 ember halt bele. - írja a 24.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek