Felállítják az EU sátrát a szombathelyi Főtéren

Vetélkedő, kvízjáték, képrejtvény, logikai fejtörő, mindez az Európai Unió jegyében. Május 9. az Európa Nap.

Sokan talán nem tudják, hogy május 9-e az Európa Nap, amely az európai közösség létrehozására emlékeztet. Idén az Európai Bizottság magyarországi képviselete kezdeményezésére, a kereskedelmi és iparkamara által működtetett Europe Direct Információs Pont szakmai felügyelete mellett az ország több városában – köztük Szombathelyen – sokszínű, látványos programmal ünneplik meg ezt a napot. Igaz, egy nappal korábban, május 8-án, délelőtt tíztől délután hatig kerül sor a rendezvényre, amely a nagyközönségnek is szól.

Testvérvárosok az EU-ban

A Fő téren – ahol EU sátrat is felállítanak - szakemberek adnak Európai Uniós információkat, lesz játékos vetélkedő, kvízjáték, totó is az unióval kapcsolatban. A gyerekeket ugráló vár és csaknem húszféle különböző játék várja, köztük lengőteke, csillagdobáló, jenga, twister. Képrejtvény, puzzle, logikai fejtörő mellett felnőtteknek szóló társasjátékkal értékes nyereményekhez lehet jutni.

Az idei Európa Nap plakátja
Nyugat.hu

Persze komolyabb program, szakmai fórum is kíséri az idei Európa Nap rendezvénysorozatát a vasi kamara, az Europe Direct vasi információ pontja és a szombathelyi önkormányzat szervezésében. A Városházán délelőtt Európa válságáról tart időszerű előadást dr. Miszlivetz Ferenc szociológus, egyetemi tanár, majd Vörös-Borsody Csilla, a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. ügyvezetője ecseteli a testvérvárosi kapcsolatok szerepét az európai együttműködésben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet