Új tornya van a szombathelyi evangélikus templomnak

A templom teteje meg szép csíkos lett.

Alig egy hónapja jártunk Novemberre lesz kész a szombathelyi Óperint utcai körforgalom 2014. July 17. 16:08 az evangélikus templomnál, ekkor derült ki, hogy novemberre lesz kész az Óperint utca végén a körforgalom. A templom akkor a torony csúcsáig fel volt állványozva, fotósunk fel is mászott néhány távlati kép kedvéért.

Az evangélikus templom felújítása
Vágvölgyi Bálint

A napokban eltűnt az állványzat, legalábbis a toronyról. Úgy tűnik, szépen halad a templom külső felújítása, ami az IVS2 program egyik eleme. A torony most jól néz ki, a világos színek messziről világítanak, a templom tetején lévő, keresztet formázó csíkok egyéniséget adnak neki. A többiről beszéljenek a képek galériáinkban.

a felújított evangélikus templom a levegőből
Tánczos Mihály

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet