Ez is: kevesebb vakcina érkezett a vártnál

Így nem tudni, hány ember beoltására lesz elegendő a mennyiség.

Az M1 aktuális csatorna információi szerint a vártnál kevesebb Moderna-vakcina érkezett vasárnap Magyarországra.

A Híradóban azt mondták: megérkezett a Hungaropharma budapesti telephelyére az újabb szállítmány az amerikai Moderna vakcinájából. A tervek szerint a jövő héten a háziorvosok ebből kezdik meg azoknak a 89 évesnél idősebb embereknek a beoltását, akik regisztráltak a védőoltásra.

Most viszont nem tudni, hány ember beoltására lesz elegendő a vasárnap érkezett vakcinamennyiség - jegyezték meg. Mindenki értesítést kap majd, aki a következő napokban megkaphatja a védőoltás.

Az M1-en azt is elmondták: aki jelentkezett az oltásra és hozzájárult ahhoz, hogy levélben értesítsék, szombaton levélben kapta meg a legfrissebb információkat. Ebben a Koronavírus Tájékoztatási Központ azt írta: a következő napokban megkezdődik a regisztráltak oltása. Elsőként a legidősebbek kaphatják meg a vakcinát, most már azok is, akik saját otthonukban élnek.

Őket a háziorvosuk keresi majd meg a regisztráció során megadott elérhetőségeken. A háziorvos dönt az oltás helyszínéről, ez lehet az idős ember otthona, a háziorvosi rendelő és kórházi oltópont is - ismertették. A koronavirus.gov.hu vasárnap azt írta: 18 ezer adag Moderna-vakcina érkezése várható, a jövő héten az 1800 legnagyobb háziorvosi praxis ebből kap 1-1 ampullát, amely 10-10 regisztrált idős ember oltását teszi lehetővé, háziorvosonként.

MTI


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek