Június 13-án hajnalban Izrael az Operation Rising Lion hadművelet elindításával meglepetésszerű légicsapásokat mért Irán különböző pontjain található katonai és nukleáris infrastruktúrájára. A támadást Izrael azzal indokolta, hogy az iráni atomprogram, állításuk szerint, közel került ahhoz, hogy működő atomfegyvert adjon Irán kezébe, és ezzel valós egzisztenciális fenyegetést jelentsen a zsidó állam számára. Erre válaszul Irán drón-, és rakétatámadásokkal reagált.
Június 21-én az USA Izrael oldalán beavatkozott a konfliktusba és B-2 Spirit lopakodó bombázókkal a történelemben először vetették be élesben az úgynevezett MOP bombákat, melyek képesek behatolni olyan helyekre is, ahová a hagyományos bombák nem, például a föld alá vagy hegyek gyomrába. A hadműveletet Donald Trump amerikai elnök történelmi sikernek minősítette, és bejelentette, hogy évekkel vetették vissza az iráni atomprogramot. Irán válaszul lebombázott egy amerikai katonai támaszpontot Katarban.
Három nappal később, június 24-én Irán és Izrael bejelentette a kétoldalú tűzszünetet. Azonban kiszivárgott CIA jelentésekből kiderült, a Fordo, Natanz és Iszfahán ellen indított amerikai csapások közel sem voltak olyan sikeresek, mint amilyennek azt az amerikai elnök beállította. A valóság a jelek szerint közelebb áll az atomprogram hónapokkal való hátráltatásához, mintsem évekkel való visszavetéséhez. Ha ez így van, akkor Izraelnek nem áll érdekében a konfliktus végleges lezárása. Azonban egyes elemek arra engednek következtetni, hogy Izrael háborús érdekei valójában túlmutatnak az iráni atomprogramon, és Tel-Aviv az atomprogramot csak ürügyként használta az Irán elleni támadáshoz, a valódi célpont azonban nem az atomlétesítményekben rejtőzik hegyek gyomrában, hanem ott van Irán minden plakátján, minden tanteremben, minden közintézményben.
A két ország geopolitikai viszonya
Ahhoz, hogy megértsük Izrael háborús céljait, először azt kell megértenünk, hogy egyáltalán hogyan viszonyul egymáshoz a két ország. Irán és Izrael ugyanis nem voltak mindig ellenségek. A második világháború után az elnyomó, de nyugatos Reza Pahlavi iráni sah és Izrael között jónak nevezhető diplomáciai kapcsolatok alakultak ki. 1978-ban az iráni forradalom azonban elsöpörte a sah uralmát, aki az Egyesült Államokba menekült. Irán élére pedig Ruholláh Homeini ajatollah került, és megszületett a teokratikus síita iráni Iszlám Köztársaság. Homeini megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel, és kijelentette, el akarja pusztítani a zsidó államot. Utódja, Ali Hámenei sem változtatott az ország politikáján, és kijelentette, Izrael a Föld rákos daganata.
Ha ez nem volna elég, Teherán számos úton támogatja Izrael legközvetlenebb ellenségeit, a Hamászt, a Hezbollahot és a jemeni húszikat is. Az utóbbi két szervezet tulajdonképpen egyfajta proxynak, azaz olyan szervezetnek tekinthetőek, amelyek közvetve az iráni államérdeknek megfelelően cselekszenek.
Geopolitikailag is ellenérdekeltek a felek. Mindkét ország (kiegészülve Szaúd-Arábiával) a Közel-Kelet hegemón nagyhatalmává szeretne válni. Ehhez számos soft power stratégiát és proxy hálózatot alkalmaznak a felek. A geopolitikai térkép leegyszerűsítve a következő: Az Arab-félszigeten Szaúd-Arábia az úr, kivéve Jemenben, ahol Iránnak is fontos pozíciói vannak. Szíria és Libanon sokáig egyértelműen Iráni proxyk voltak, mára Irán befolyása rendkívül visszaszorult. Irak sokáig amerikai (tehát izraeli), mára azonban Iráni befolyás alatt áll. Jordánia és Egyiptom igyekeznek neutrálisak maradni, és gesztusokat tenni például a palesztin-kérdésben, azonban amikor valós cselekvésre kerül a sor, mára egyértelműen Izrael érdekeinek megfelelően járnak el.
Mindezt azért fontos látni, mert a valós okok feltérképezéséhez elengedhetetlen megérteni, hogy (az amúgy atomhatalom) Izrael számára nem az Iráni atomprogram jelenti az igazi fenyegetést, hanem az iráni teokrácia.
A fordulópont, október 7-e
Izrael számára az iráni fenyegetés sokáig kezelhetőnek tűnt közvetlen katonai beavatkozás nélkül is. Azonban 2023 október 7-én a Hamász harcosai átlépték az izraeli határt, lemészároltak 1200 izraelit, nagyrészt civileket. A támadás elsősorban határmenti kibucokban és egy goafesztiválon, okozott vérfürdőt.
Ez fordulópontnak számított Izrael politikájában. A szélsőjobboldali izraeli vezetés úgy értékelte és értékeli most is a helyzetet, hogy végleg fel kell számolni a fenyegetést, ami a zsidó államot éri.
Izrael leszámol az iráni proxykkal
Ennek megfelelően a gázai övezetet mára gyakorlatilag porig rombolta az izraeli hadsereg (IDF), a Hamász infrastruktúráját lényegében felszámolták. Szétzilálták az északról érkező fenyegetést is. Az Irán által támogatott Hezbollah harcosai minden idők talán legsikeresebb titkosszolgálati akciójának lettek áldozatai. 2024 szeptember 17-én és 18-án több ezer, a Hezbollah által használt kézi személyhívó robbant fel egyszerre. Az akció egyszerre bénította meg a Hezbollah kommunikációját és zilálta szét a csapataikat, mindezzel pedig óriási morális és bizalmi válságot okozott a szervezeten belül. A káoszban pedig Izrael gyakorlatilag a Hezbollah minden parancsnokát likvidálta, legyen szó katonai, politikai vagy szervezeti vezetőkről.
További óriási siker volt Izrael számára, hogy az izraeli titkosszolgálat, a Mossad sikeres merényletet hajtott végre Ismail Haniyeh, a Hamász politikai vezetője ellen, ráadásul Teheránban. Izrael ezzel egyszerre tudta bebizonyítani az iráni teokrácia és a Hamász közötti kapcsolatot, és azt, hogy mélyen az iráni határok mögött is képes sikeres akciót végrehajtani.
Ha mindez nem lenne elég geopolitikai és presztízsveszteség Irán számára, 2024 decemberének legelején Irán a legfontosabb térségi szövetségesét is elvesztette. A szíriai Asszad-rezsim kevesebb, mint 48 óra alatt omlott össze a lázadók nyomása alatt. A szír kormányerők gyakorlatilag harc nélkül adták át a főváros, Damaszkusz ellenőrzését a lázadóknak, Aszad pedig családjával együtt Moszkvába menekült.
Mindez egyet jelent a teljes iráni proxy-hálózat felszámolásával. Teherán az összes régiós szövetségesét elvesztette Irakon és a jemeni húszi lázadókon kívül. Izrael számára így egyedülálló esély ígérkezik a régió hegemón uralkodójává válni. Ennek már csak egy akadálya van: az iráni teokrácia, és annak vezetője, Hámenei ajatollah.
A háború valódi oka
Június 13-án az amerikai intés ellenére megindult az Irán elleni offenzíva, az Operation Rising Lion. Már az akció elvezése is beszédes. Az iráni forradalom előtt az iráni zászló egy oroszlánt ábrázolt. A Felkelő oroszlán egyébként bibliai eredetű, Mózes negyedik könyvére utal. A részlet itt olvasható:
"Nézd, mint a nőstény oroszlán,
olyan ez a nép,
oroszlán módjára fölkel,
s nem nyújtózik el,
míg zsákmányát szét nem marcangolja,
áldozata vérét ki nem issza"
De melyik nép kel fel?
A hadművelet megindítását követően Izrael miniszterelnöke, Benjámin Netanjahu közvetlenül az iráni néphez intézett beszédet. Ebben arra bátorítja az iráni népet, hogy keljenek fel a teokratikus diktatúra ellen. Netanjahu többször méltatja az irániak bátorságát, nagyságát, szabadság-vágyát. Még a bibliai időkre is visszautal, melyben a perzsák és a zsidók szövetségben álltak, a miniszterelnök szerint igaz barátok voltak. Netanjahu úgy fogalmaz:
Mi teljesítettük a küldetésünket, sikeres csapásokat mértünk a rezsimre, katonai vezetőket öltünk meg (...) az elnyomó rendszer sosem volt gyengébb; ez a ti lehetőségetek, hogy felálljatok és hallassátok a hangotokat: nők, élet, szabadság! Veletek vagyunk!
Mindez félreérthetetlenné teszi a helyzetet: Izrael valós motivációja az iráni rezsimváltás.
További fontos aspektus az iráni ellenzék szerepe. Irán természetesen elnyomó diktatúra, az ország határain belül valós ellenzék nem igen akad. A rezsim legkomolyabb kihívója az iráni forradalmat követően az Egyesült Államokba menekült sah fia és trónörököse, Reza Pahlavi koronaherceg.
Pahlavi 2024 szeptember 27-én, a támadásokat majdnem egy évvel megelőzve a Jerusalem Poston arról írt, hogy Irán az elmúlt 45 évben rossz úton járt, háborúkat indított, azonban mindez hamarosan megváltozhat, és Irán egy nyitott, Izraellel partnerségre törekedő országgá válhat.
Ennél is szemléletesebb Pahlavi két héttel ezelőtti sajtókonferenciája, melyet június 22-én, egy héttel az izraeli támadás után tartott. Pahlavi a beszédében felvázolta, hogy egy szabad, egyenlő és szekuláris Iránt képzel el, amely békében és harmóniában él a szomszédaival. A koronaherceg közvetlenül Hámenei ajatollahhoz is szólt, akinek távozása esetén igazságos bírósági eljárást ígért. Pahlavi az iráni nép esetleges felkeléséről így fogalmazott:
Ez a mi berlini fal-pillanatunk.
Pahlavi a beszédében ígéretet tett arra, hogy az iráni nép iránti elköteleződésétől vezetve hajlandó levezényelni Irán demokratizálását. Gyakorlatilag szóról szóra ugyanúgy fogalmazott, mint Netanjahu pár nappal korábban:
Ez a pillanatunk. Veletek vagyok. Építsünk együtt egy új Iránt
!A konfliktus vége?
A háborúba Izrael oldalán beavatkozó USA június 24-ére sikerrel kényszerített ki tűzszünetet a háborús felek között. Trump nem is titkolta, hogy kétségbeesetten akarja a békét. Ebbe még az is belefért, hogy az amerikai elnök köszönetet mondott Iránnak, amiért az válaszul lebombázott egy amerikai katonai támaszpontot Katarban.
Trump ráadásul nyilvánosan förmedt rá szoros szövetségesére, Netanjahura, aki kevésbé volt lelkes a háború befejezésével kapcsolatban. Trump azt mondta, nem elégedett azzal, hogy Izrael továbbra is bombázni akar, sőt, az elnök úgy fogalmazott, hogy Izrael és Irán olyan régóta háborúznak,
hogy azt sem tudják, mi a faszt csinálnak.
Izrael nem érte el végső célját, az iráni teokrácia ugyan sebeket kapott, de fennmaradt. Hámenei ajatollah győzelmet hirdetett Amerikával és Izraellel szemben.
Éppen ezért én meglepődnék, ha a konfliktus nem folytatódna hamarosan. Elég világosan látszik, hogy egy zsidó Izrael és egy teokratikus Irán nem férnek meg egy régióban.
