Ezer doboz cigaretta bújt meg egy gyógyszerszállító kamion rakománya között

Győr-Moson-Sopron megyében csaptak le a pénzügyőrök.

Gyógyszerszállítmánnyal indult útnak a bolgár kamion, azonban az M1-es autópályán kiderült: nem minden volt a rakomány része abból, amit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei találtak - írja közleményében a NAV.

A járőrök a sztráda Győr-Moson-Sopron vármegyei szakaszáról terelték le azt a gyógyszereket szállító teherautót, amely Bulgáriából indult és Belgiumba tartott. Az áruhoz tartozó okmányok látszólag rendben voltak; az egyenruhások azonban a raktérben szállított tételeket is átvizsgálták.

A felépítmény mélyén két nagyméretű kartondobozra figyeltek fel, amelyeket a legális rakomány közé próbáltak elrejteni. A dobozokból különféle bolgár zárjegyes cigaretták kerültek elő - Parliament, Karelia, Omé, Camel, Marlboro.

A 39 éves sofőr azt mondta, hogy a több mint 2,6 millió forint értékű cigaretta mind a sajátja, és azokat maga rejtette a rakomány közé. A pénzügyőrök összesen 1 000 doboz füstölnivalót foglaltak le, az ügyben jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás bűncselekmény miatt indult eljárás. A sofőr biznisze végül súlyos veszteséggel zárult, közel 4 millió forint bírsággal kell számolnia.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet