"Ezt elszúrtam" - Három autó futott össze Szombathelyen

A BMW vétlen vezetője nem volt bekötve, az ütközéskor fejsérülést szenvedett.

Személyi sérüléssel járó ráfutásos baleset történt pénteken délután a szombathelyi Szent Gellért utcában - jelentette munkatársunk a helyszínről.

Tánczos Mihály

Egy Opel vezetője későn vette észre az előtte forgalmi okból megálló BMW-t és belehajtott a hátuljába. A BMW egy előtte álló, horvát rendszámú Opel Insigniának ütközött.

Tánczos Mihály

A balesetben a BMW vezetője sérült meg, aki a fejét verte be az ütközéskor. A mentők kórházba szállították, az elsődleges adatok alapján a sérülése nem súlyos. A fejsérülést azért szerezte, mert nem használta a biztonsági övét.

Tánczos Mihály

A balesetet okozó Opel vezetője elismerte a felelősségét a balesetért.

"Már reggel mondtam a munkatársamnak, hogy ez nem az én napom lesz. Sajnos igazam lett. Haladás közben egy pillanatra benéztem egy mellékutcába és mire visszanéztem az útra már késő volt, ütköztem a megálló BMW-vel. Nagyon sajnálom" - mondta az Opelt vezető férfi. "A helyszínelő azt mondta, hogy az én övem sem volt bekapcsolva. Én meg nem emlékszem rá, bekapcsoltam-e. Elfogadtam, ő tudja, mit csinál, hiszen ez a munkája. Ezt elszúrtam."

Tánczos Mihály

A helyszíni szemle ideje alatt egy sávon haladhatott a forgalom.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló