Már megvan a Falco BL csoportbeosztása

Nagynevű klubok.

A Falco-Vulcano Energia KC Szombathely kiharcolta a Bajnokok Ligájában való szereplést. Már előre lehetett tudni, hogy melyik csoportba kerül a magyar együttes, amennyiben sikeresen veszi a két selejtezőkört. Hat együttes neve előzetesen már ismert volt, míg a Falco és a Telekom Baskets Bonn a selejtezőből került be a csoportba.

Folyt. köv.
Mészáros D. Zsolt

A Szombathely csoportja a Bajnokok Ligája főtábláján: D csoport: PAOK BC (görög), Besiktas JK (török), JDA Dijon Basket (francia), Neptunas Klaipeda (litván), New Basket Brindisi (olasz), Tecnyconta Zaragoza (spanyol), Telekom Baskets Bonn (német), Falco-Vulcano Energia KC Szombathely Az első játéknap feltehetőleg október 15-16-ra esik majd.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek