Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt Lukácsháza és Nemewscsó között a 8641-es úton, kedden délelőtt.
Nemescsó irányába haladt egy Renault személygépkocsi. Egy erősen jobbra ívelő kanyarból kiérve az autó vezetője áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahonnan megpróbálta visszakormányozni a járművet.
Ez részben sikerült, de az autó sodródni kezdett, majd a menetirány szerinti bal oldalon letért az útról, letört pár kisebb ágat, majd az oldalával vastagtörzsű fának csapódott.
Az autót vezető 30 év körüli nő információnk szerint nem használta a biztonsági övét. Az elsődleges adatok alapján nem szenvedett súlyos sérülést, az autót még a tűzoltók kiérkezése előtt el tudta hagyni. A mentők kórházba szállították.
A roncsot látva kijelenthető, hogy ha valaki ült volna az anyósülésen, neki minimális túlélési esélye lett volna az ütközésnél. Az autó "kiflibe hajolt", az utastér eltűnt a jobb első ülésnél.
A helyszíni szemle félpályás lezárás mellett zajlott.
A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.