A belváros irányába tartott a szombathelyi Rohonci úton egy robogóval közlekedő középkorú férfi, aki későn vette észre a vele egy irányba közlekedő, gyalogátkelőhely előtt megálló Volkswagent a Deák Ferenc utca kereszteződésénél.
A robogó vezetője fékezett, balra húzta a kormányt és már az autó mellett elesett. A férfi a robogóval együtt átsodródott a gyalogátkelőhelyen és megsérült.
„Messziről láttam a kutyát sétáltató gyalogost, ezért levettem a lábam a gázról. Igazából simán átmehetett volna, de biztosra akart menni, hogy megállok, ezért fékeztem. Ekkor vágott ki mögülem a robogós, aki átcsúszott a kijelölt gyalogátkelőhelyen és méterekkel arrébb állt meg. A gyalogos ezután körbenézett, hogy jön-e még valami, majd átsétált a túloldalra és elment” – elevenítette fel a történteket a Volkswagent vezető fiatalember, aki azonnal kiszállt segíteni a sérült, középkorú férfinak.
„Volt rajta bukósisak szerencsére, de így is vérzett az arca. Vettem elő egy ruhadarabot, azzal törölgette, amíg kiértek a mentők” – mondta a sofőr.
Információnk szerint a férfi nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.
Egyébként ebben a kereszteződésben ütött el nemrégiben
Járdán ütötte el a zebráról kilépő gyalogos kisfiút egy idős kerékpáros Szombathelyen 2021. June 23. 10:21 egy gyalogátkelőhelyen átkelő kisfiút egy járdán kerékpározó idős asszony. Akkor a kerékpáros súlyosan megsérült.