Sufnituning Szombathely határában: Amikor nem úgy megy a műszaki mentés egy baleset után, ahogy kellene

Videón mutatunk meg egy olyan esetet, ahol a helyszínre hívott műszaki segítség hosszan nem boldogult a roncs kivontatásával, amit az ezután hívott műszaki mentő 10 perc alatt megoldott, egy emberrel.

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt a 86-os főúton Szombathely Petőfi telep közelében 2022. március 19-én. Egy Körmend felé tartó Peugeot személygépkocsi vezetője kamiont előzött az előzni tilos tábla és a záróvonal ellenére.

Vészfékezés után ütközött a Peugeot a KIÁ-val
TM/Nyugat.hu

Az autót vezető férfi későn észlelte a szemből érkező, a balra ívelő kanyarból kibukkanó KIA-t. A szabálytalan gépjárművezető a fékbe taposott, de a két autó összeütközött és a Peugeot egy mély vízelvezetőbe csapódott.

A mentők négy embert szállítottak kórházba, az elsődleges adatok szerint egy ember – a Peugeot utasa – súlyos, míg három fő nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Újabb információnk szerint pedig a KIA utasa is töréses sérülést szenvedett.

A szélvédőn nem légzsák okozhatta a két jellegzetes sérülést
TM/Nyugat.hu

Bár az elmondások alapján a Peugeot-ban ülők állították, hogy használták a biztonsági öveiket, a szélvédőn azonban két markáns kifejelésnyom látszik, amit nem légzsák okozhatott.

A helyszíni szemle és a műszaki mentés ideje alatt egy sávon haladhatott a forgalom.

Az autót a tetejére borították, hátha úgy egyszerűbb lesz kivontatni
TM/Nyugat.hu

Itt ejtenénk szót egy viszonylag gyakran észlelt jelenségről, a műszaki mentés nehézségeiről. Amikor a roncsok nem az úttesten állnak, hanem pl. egy mély árokban, a fák között, vagy a szántóföldön, akkor ott sokszor nem csak simán kivontatásra van szükség.

Ennek ellenére jópáran gondolják úgy, hogy majd ismerős, barát, szomszéd „kihúzza” az autót, mert van csörlős trélere, vagy munkagépe. A végeredmény pedig időnként nem csak hosszú kínlódás a roncs úttestre juttatásával, de még több anyagi kár is lehet.

Egy totálkáros autónál persze szinte mindegy, ha még jobban összetörik, de egy forgalmas főúton az már egyáltalán nem mellékes, hogy 20 percig vagy két órán át van lezárva egy, vagy több sáv.

A mostani balesetnél négy ember egy tréler és egy kisáruszállító segítségével próbálta kivontatni a mély árokból a személyautót, sikertelenül.  Először a főút felé próbálták, majd a tetejére borították az autót, hogy egy autóbejáró felé vontassák, de az többszöri próbálkozásra sem sikerült.

A sokadik próbálkozás - ez is sikertelenül végződött
TM/Nyugat.hu

Végül egy óra múlva feladták a küzdelmet és értesítettek egy autó- és kamionmentéssel foglalkozó céget. A darus autómentővel egy fiatalember érkezett, aki egyedül dolgozva, kb. tíz perc alatt kidaruzta az árokból a gépkocsit és azt feltette a mentéssel előzőleg sikertelenül próbálkozó trélerre.

Végül darus autómentőt hívtak, aki 10 perc alatt kiemelte a roncsot a vízelvezetőből
TM/Nyugat.hu

Pár perc múlva pedig már felszabadult a helyszín, zavartalanul haladhatott a forgalom.

A szélvédőn jól látszanak a jellegzetes nyomok
TM/Nyugat.hu

Mi ezért azt javasoljuk a bajba kerülőknek, hogy a komplikáltabb eseteknél mindenképpen forduljanak olyan szakemberhez, aki rendelkezik a megfelelő technikával az adott műszaki mentéshez.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló