Felborult egy menekültekkel teli kisbusz az osztrák határ közelében

A kukoricásban állt meg a busz Várbalog térségében, a sofőr és még jó páran elmenekültek, többen megsérültek.

Állampolgári bejelentés érkezett a rendőrségre 2021. augusztus 25-én 16 óra 30 perckor arról, hogy Várbalog térségében egy kisbusz balesetet szenvedett. A helyszínen a járőrök megállapították, hogy egy osztrák rendszámú, Fiat típusú gépkocsi vezetője több külföldi személyt – köztük nőket, és gyerekeket – szállított járművében, azonban a Féltoronyi utcában, eddig tisztázatlan okok és körülmények között az úttestről lehaladt, és az út melletti kukoricásban felborult.

police.hu

A gépkocsi vezetője, valamint az utasok egy része a helyszínről elmenekült, az ő felkutatásuk jelenleg is folyamatban van. A rendőrök eddig 21 személyt ellenőriztek, akik szír és iraki állampolgárnak vallották magukat, azonban jogszerű magyarországi tartózkodásukat és személyazonosságukat nem tudták igazolni. A balesetben közülük többen megsérültek, őket a mentők kórházba vitték. Az eset kapcsán embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítanak.

police.hu

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

police.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló