Tavaly kilenc bűncselekmény történt összesen a településen.
A területileg illetékes rendőrkapitány mint minden évben, úgy idén is beszámolt a felcsúti képviselő testület előtt a település közbiztonsági helyzetéről. Ezúttal a szeptember végi testületi ülés egyik napirendi pontja volt ez, a beszámoló során pedig csupa jó hírt hallhattak a képviselők. A rendőrkapitány beszámolója szerint ugyanis a statisztikai adatok alapján dinamikusan javul a közbiztonság Felcsúton.
A 2019-es évben a település vonatkozásában 9 darab bűncselekmény került regisztrálásra, mely a 2018-as 21 darab esethez viszonyítva jelentős csökkenést mutat - derül ki a beszámolóból. A javulás mértéke nem is nevezhető egyébként megszokottnak, hiszen 2017-ben még 25 esetet regisztráltak, vagyis tavaly hirtelen csökkent majdnem a harmadára a bűncselekmények száma. - írja az mfor.hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!