Felfüggesztett börtönbüntetést kapott az Orbán konvoját üldöző Szabó Bálint

A vádlottat 1 év 6 hónap – 4 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte, valamint 6 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől a Pesti Központi Kerületi Bíróság pénteken.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2023. június 23-án előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben egy férfit 2 rendbeli hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntettével vádoltak - közölte a Fővárosi Törvényszék. Az említett férfi Szabó Bálint, akinek ügyeiről mi is többször írtunk már.

Mint kiderült, 2022. szeptember 21-én a Terrorelhárítási Központ Személyvédelmi Igazgatóságának állományába tartozó hivatásos rendőrök az M5-ös autópálya irányából a Gyáli út irányába – három gépjárműből álló – konvojban haladva személyi védelmi szolgálatot láttak el. A terhelt nagy sebességgel a zárt csoportban haladó, megkülönböztető fény- és hangjelzést használó konvoj után hajtott úgy, hogy az utolsó jármű mögött nem tartotta be a megfelelő követési távolságot. A vádlott a konvoj utolérését követően erőszakkal, fenyegetéssel akadályozta a rendőrök által végrehajtandó személyvédelmi intézkedést, és a közúti közlekedés szabályait több alkalommal megszegve mások életét, testi épségét közvetlen veszélynek tette ki.

Egy másik vádpont szerint a terhelt egy előre bejelentett tüntetésen az egyik résztvevővel szemben foganatosított jogszerű rendőri intézkedést akadályozta. A terhelt magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban riadalmat, megbotránkozást keltsen és hosszú percekre akadályozza az előállítást.

Az előkészítő ülésen a terhelt beismerte a bűnösségét, megbánta tettét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Nyilatkozatait a bíróság elfogadta, majd ítéletet hirdetett az ügyben: a vádlottat 1 év 6 hónap – 4 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte, valamint 6 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet