Félidős választás az USA-ban: feljöttek a demokraták

Trump bebukta a képviselőházat, de csak egyik szeme sír.

A várakozásoknak megfelelően felemás eredményt hoztak az amerikai félidős választások.

A demokraták jókora ütést mértek Donald Trump elnökre és a republikánusokra azzal, hogy átvették a képviselőház felett a hatalmat.

Habár az USA elnöki rendszere miatt ez nem ugyanaz, mintha a magyar parlamentben az ellenzék kerülne többségbe, de mindenképpen sok borsot tudnak Trump orra alá dörgölni, nemcsak a törvényhozás terén, de vizsgálatokat is indíthatnak az elnök ellen.

A BBC összefoglalója felhívja a figyelmet, hogy a demokraták utoljára nyolc éve voltak többségben az alsóházban.

Érthető tehát a párt optimizmusa, és az, hogy egyik vezetőjük úgy köszönte meg a szavazatokat, hogy

holnaptól új nap köszönt be Amerikában

.

Mészáros Zsolt

Az érem másik oldala ugyanakkor az, hogy a kormánypártok hagyományosan nem szerepelnek fényesen ezeken a félidős választásokon, ráadásul a republikánusoknak is van mit felmutatniuk: a Szenátusban több helyet is sikerült elhódítaniuk a demokratáktól, megszilárdítva a pozícióikat.

Trump Twitter-üzeneteiben nyilvánvalóan erre a második eredményre koncentrál.

Az elemzők szerint a demokratáknak sikerült az általános Trump-ellenességet szavazatokra váltaniuk.

A népszavazásnak tekintett választás több szempontból is történelmet írt: megválasztották az első indián származású szenátornőt, az első muszlim szenátornőt, az első nyíltan meleg kormányzót és Tennessee állam első női szenátorát.

A CCN elemzője ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy a változások csak egy

nagy kék hullámnak

tekinthetők és semmiképpen nem egy cunaminak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet