Féltékeny volt a részeg srác, nekiesett egy másik fiatalnak Sopronban

A soproni nyomozók súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt hallgattak ki egy 18 éves férfit, aki a soproni autóbusz-állomáson bántalmazott egy fiatalembert.

A rendőrségre 2021. április 5-én 19 óra körül érkezett bejelentés, amely szerint Sopronban, a Lackner Kristóf utcában, az autóbusz-pályaudvaron két férfi verekedik.

A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy egy 18 éves soproni férfi – barátnője iránti féltékenységből – előzetes szóváltásba keveredett egy szintén 18 éves fiatalemberrel, majd őt több alkalommal ököllel arcon ütötte, amelynek során a sértett fiatal a földre esett és megsérült – számol be a Police.hu.

A járőrök rövid időn belül Sopronban, a Csarnok utcában található piac környezetében elfogták az ittas állapotban lévő verekedőt, majd őt a helyi rendőrkapitányságra előállították.

A nyomozók H. Tamást súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek