Javában zajlik a Berzsenyi tér és a Szily János utca felújítása, csatatérré vált a terület. De míg ez az állapot elmúlik, addig a most kivágott fákat nem lehet pótolni gyorsan.
Szinte véletlenül fedeztük fel, hogy a püspöki palota előtt alig maradt fa, pedig korábban kis fasor enyhítette a meleget az épület előtt.
Ilyen volt:
Ilyen lett:
És ilyen volt:
És ilyen lett:
Nem messze innen, a székesegyház előtti Mindszenty térről is eltűntek a fák
Térkőkorszak: semmi fantázia nem szorult a székesegyház előtti felújításba 2016. July 09. 16:18 a tavaly befejeződött felújítás után. Így lesz betondzsungel a 18. század végén épült, műemlék épületek körül.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!