Fémdobozba zárnak fiatalokat – Rejtélyes kínai videó terjed az interneten

Valóban elég kísérteties.

Csütörtök este bukkant fel a Twitteren az alábbi 45 másodperces videó, amely azóta több millióan láttak.

Valaki a lakás ablakából azt rögzítette, hogy egy fiatal pár áll az utcán, a fiú átöleli a lányt, aki mintha sírna vagy tiltakozna.

Néhány méteres távolságban rózsaszín egészségügyi overálba öltözött emberek figyelik őket.

Majd vágás, és azt látni, hogy az egészségügyiek egy furgonon levő fémdobozba tuszkolják a fiatalokat, amelynek aztán becsukják az ajtaját.

Hallatszik, amint a fémdobozból sikolyok törnek elé, majd csend lesz.

A kínai nyelvet értő hozzászólók szerint a felvételen az hallatszik, hogy egy kislány azt kérdezi, hogy miért zárják be őket, mire az anyukája azt válaszolja: mert betegek.

De senki nem tud magyarázatot adni, valójában mi is történik a felvételen.

A Kínában terjedő koronavírusról már eddig is számos ellentmondó információ és mendemonda keringett, és ez a rövid videó nem nagyon segít eloszlatni a homályt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek