Férfiember: fogva tartotta és kutyanyakörvvel fojtogatta a barátnőjét

Aztán persze elmenekült.

Letartóztattak egy 35 éves férfit, mert fogva tartotta és egy kutyanyakörvvel fojtogatta a még fiatalkorú barátnőjét, tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék az MTI-t szombaton.

A Zalai Hírlap beszámolója szerint egy 35 éves nagykanizsai férfi áprilisában került közelebbi kapcsolatba a fiatalkorú lánnyal, aki hozzá is költözött. Október 4-én a lány a barátnőjével autóval indult a városba, amire a férfi megharagudott, ezért utánuk eredt és megállította az autót.

A férfi a lányt a hajánál fogva kirángatta a kocsiból, aztán az albérletébe hurcolta, ott lemeztelenítette és bántalmazta, azzal gyanúsítva, hogy megcsalja őt. A férfi másnap sem engedte szabadon a lányt, akit újra megvert, a nyakára pedig kutyanyakörvet csatolt, azzal fojtogatta. Végül a lány délután értesíteni tudta az anyját, aki érte ment. A lány pórázzal a nyakán hagyta el a lakást, állapota miatt kórházba került, miután a testszerte elszenvedett zúzódások mellett az orrcsontja is eltörött.

A korábban többször büntetett férfi elmenekült a lakásból,  a rendőrök kedden fogták el egy emeletes ház tetején. A bíróság 30 napra elrendelte a férfi letartóztatását, mert felmerül a szökés, elrejtőzés veszélye, a bűnismétlés, valamint a sértett és a tanúk befolyásolásával a bizonyítás megnehezítése. A rendőrség 18. életévét be nem töltött személy sérelmére sanyargatással elkövetett személyi szabadság megsértése és testi sértés bűntettének gyanúja miatt nyomoz.

MTI


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek