Annyi az idei fesztiváloknak, augusztus 15. után is maradnak a jelenlegi korlátozások

Gulyás Gergely miniszter jelentette be a mai kormányinfón, hogy marad az 500 fős korlátozás a zenés rendezvényeken.

A jelenlegi szabályozást továbbra is fenn kell tartani - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai kormányinfón. Ez azt jelenti, hogy augusztus 15 után sem lehet 500 fősnél nagyobb rendezvényeket tartani.

Gulyás Gergely a kormányinfón
Forrás: hvg.hu

A miniszter hangsúlyozta, a döntés előtt megvizsgálták a hazai és a többi ország adatait, a Balkánon rossza helyzet, Nyugat-Európában is romlik, Magyarország egyelőre stagnál. Azért, hogy szeptemberben a normál módon el lehessen kezdeni az iskolai tanévet, szükség van a korlátozások fenntartására - mondta.

A miniszter bejelentette, hogy a zenészek és a zeneipar nehéz helyzetét látva a kormány 5,3 milliárd forintos programot indít a megsegítésükre.

Mi tesszük hozzá, hogy így az augusztus végére tervezett fesztiválok is elmaradnak. A teljesség igénye nélkül:

  • Augusztus 19-től 22-ig lenne a Strand Fesztivál, Zamárdiban.
  • Augusztus 19-én kezdődne és négy napig tartana Balatonbogláron a Boglári Szüreti Fesztivál. A neve kicsit csalóka, ha a fellépőket nézzük, ez is főleg a koncertekről szól. Többek között fellépnek: Intim Torna Illegál, Ocho Macho, Hooligans, ByeAlex és a Slepp, Kozmix, P. Mobil, Lord, Anna & The Barbies, Rómeó Vérzik.
  • Augusztus utolsó hétvégéjén lenne az EFOTT, a főiskolások és egyetemisták országos találkozója is Velencén.
  • Ugyanekkor lenne a Fishing on Orfű, a fősodorban lévő zenekarokkal, együttesekkel.
  • Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet