Zöld jelzésnél elinduló és lefulladó tanulóautónak ütközött egy Mercedes busz Szombathelyen

A busz vezetője már nem tudott megállni.

Személyi sérülés nélküli közlekedési baleset történt a szombathelyi Szent Márton utcában, a Vörösmarty Mihály utca kereszteződésénél.

Lefulladó tanulóautónak ütközött egy helyijáratos autóbusz Szombathelyen
TM/Nyugat.hu

Piros jelzésnél állt a külső sávban egy Fiat tanulóautó. Mögötte egy helyijáratos Mercedes autóbusz állt meg. A jelzőlámpa zöld jelzésére a személyautó elindult és gázt adott a buszsofőr is.

Lefulladó tanulóautónak ütközött egy helyijáratos autóbusz Szombathelyen
TM/Nyugat.hu

A tanuló azonban lefullasztotta a motort, a személyautó megállt, az éppen gyorsításban lévő busz vezetője pedig már nem tudta megállítani a járművet, ami így a Fiatnak ütközött.

Lefulladó tanulóautónak ütközött egy helyijáratos autóbusz Szombathelyen
TM/Nyugat.hu

KRESZ  27. § (1) Járművel másik járművet csak olyan távolságban szabad követni, amely elegendő ahhoz, hogy az elöl haladó jármű mögött – ennek hirtelen fékezése esetében is – meg lehessen állni.

Korábban beszámoltunk egy balesetről, ahol egy Credo busz hajtott bele egy Fiat hátuljába a Petőfi Sándor utcában, szintén zöld jelzésnél induláskor. Annál az esetnél azonban volt egy csavar a történetben .
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló