Megölte apját egy tizenöt éves fiú Orgoványban

Őrizetbe vették.

A gyanú szerint megölte apját egy 15 éves fiú Orgoványban szombat hajnalban - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. A közleményben azt írták, hogy a fiú otthonukban veszekedés közben többször megszúrta 43 éves édesapját, aki a helyszínen meghalt. A kamasz ezután telefonált a rendőröknek, akik a helyszínen elfogták őt. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság az őrizetbe vett fiú ellen emberölés miatt büntetőeljárást indított, és kezdeményezte letartóztatását.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek