A Fidesz 1,3 millióra emelné Nemény András szombathelyi polgármester illetményét

Karácsony Gergely budapesti főpolgármesternek 1,5 millió járna havonta.

Jövőre jelentősen emeli a Fidesz a polgármesterek illetményét - írja a hvg.hu. A lap úgy tudja, hogy az erről szóló fideszes törvénymódosítási javaslatot csüt9örtök délután tárgyalja a törvényalkotási bizottság, és hamarosan a parlament elé kerül.

A polgármesterek juttatásait törvény szabályozza, a lakosságszámmal arányosan, sávosan növekvő és kötelezően megemelendő polgármesteri illetmények átlagosan 30 százalékkal nőnének.

Az emeléssel január 1-től a budapesti főpolgármester illetménye 1 500 000 forintra, a megyei jogú város polgármesterének, a fővárosi kerületi önkormányzat polgármesterének illetménye 1 300 000 forintra nőne, ebbe a kategóriába tartozik Nemény András, Szombathely polgármestere is.

Az 500 fő alatti települések vezetői a jelenlegi bruttó 299 ezer forint helyett bruttó 520 ezer forintot, egy 5000 – 10 000 lakosú település polgármestere viszont már bruttó 845 ezer forintot kapna.

Az előterjesztés viszont nem nevez meg központi forrást az illetmények emeléséhez, így a többletköltségeket az amúgy is rossz helyzetben lévő önkormányzatoknak kell kigazdálkodniuk.

Nemény András törvényben meghatározott illetménye jelenleg bruttó 997 ezer 200 forint, a törvényjavaslat ezt emelné bruttó 1 millió 300 ezer forintra.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet