Sajtóközlemény, 2008. június 24.
A mai napon, 16 óra 45 perckor tizenöt városi képviselő megbízásából 2008. július 15. napjára rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményeztük Németh Kálmán alpolgármesternél. Javaslatunk arra irányul, hogy a korábban többek által is megfogalmazott, takarékos önkormányzat alapjait Szombathelyen is megteremtsük. Ennek érdekében kevesebb önkormányzati bizottságra, és hatékonyabb döntéshozatalra van szükség. Az önkormányzati cégek gazdálkodásában is változás szükséges, ezért a város legnagyobb cége, a Szombathelyi Vagyonhasznosító Zrt. irányítási és működési költségeinek lefaragására teszünk javaslatot.
Reméljük, hogy a rendkívüli közgyűlésen megteremthetővé válik a szombathelyi politikai erők közötti együttműködés e fenti alapvető kérdésekben. A rendkívüli közgyűlés napirendjei Szombathely MJV működőképességét nem veszélyeztetik.
Marton Zsolt és dr. Prugberger Emil, a Fidesz-KDNP-Pro Savaria Frakciószövetség nevében, valamint Soós József városi képviselő.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!