Vámpírok és kémelhárítás a 70-es évek Magyarországában

Itt egy ok, amiért várhatjuk az őszt!
Igazán szórakoztató előzetest kaptunk az Intercomtól. Nagy Ervin, Walters Lili és Nagy Zsolt játsszák a kominuzmus komédiásait ebben a több szinten is vérvörös moziban. Nagyszabású véradó mozgalom, örökifjú elvtársak és ájuldozó elvtársnők érkeznek ősszel a mozikba.

Az Isteni műszak író-rendezőjének őrült ötletből, amely szerint egy vámpír látogat a 70-es évek Magyarországára, a titkosszolgálat pedig megpróbálja leleplezni, éjfekete humorú vígjáték született, amely rendkívül erős szereplőgárdával, emlékezetes látvánnyal és fordulatos történettel egy vérpezsdítő moziélményre invitálja a nézőket - Drakulics elvtárs október 31-től a mozikban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű